Utazás Európába

Hollókő az élő múlt

2017. április 10. 06:00 - Publikus Team

5 kérdés, egy válasz

Palócföld híres, nevezetes faluja, Hollókő. Legendája szerint a 13. században a helyi földesúr elrabolta és az épülő várába zárta a szomszéd nemes asszonyát. Az asszony dajkája boszorkány volt és az ördögöt rávette, hogy a fiait változtassa hollóvá. Kőről kőre elhordták a várat, így kiszabadították az asszonyt, mellékesen a közeli dombon egy új várat építettek a feleslegessé vált sziklákból. Egy másik monda szerint viszont egy gőgös nemes elkezdte a saját kis várát építeni, ezzel egy időben pedig egy asszonyt is szerzett magának rablással. Azzal viszont nem számolt, hogy a hölgy rendelkezett két idomított hollóval és ezek éjjel elhordták a nappal felrakott köveket. Az asszony végül kiszabadult, mivel a hollók gyorsabbak voltak, mint a kőművesek...

01_holloko_falumuzeum_museum_vilagorokseg_world_heritage_nograd_magyarorszag_hungary_ungarn_utazas_europaba.jpg

Az UNESCO világörökségi listáján is szerepel 1987 óta, így világszerte ismert a Nógrád megyei falu. Eredeti állapotában sikerült megőrizni a 17-18. században kialakított település tradicionális építészetét és a 20. századot megelőző falusi életet, ami még napjainkban is lakott. Na ezért is látogattuk meg a párommal ezt a kis ékszerdobozt, mert oda vagyunk az egyedi, fennmaradt régi dolgokért!

02_holloko_var_castle_vilagorokseg_world_heritage_nograd_magyarorszag_hungary_ungarn_utazas_europaba.jpg

Ebédidőben értünk a célunkhoz és annyira éhesek voltunk, hogy egy percet sem tudtunk volna várni egy ételre, így a pincér ajánlotta a zöldbabbal megbolondított palóclevest, mi bólintottunk és már jobban is éreztük magunkat, ahogy az asztalra került a friss kenyér.

03_holloko_falumuzeum_museum_vilagorokseg_world_heritage_nograd_magyarorszag_hungary_ungarn_utazas_europaba.jpg

Tervben volt, hogy a fazekasházban készítünk egy köcsögöt, de a vár megmászása után nem maradt másra energiánk, minthogy a szépen faragott szivecskés padon kifújjuk magunkat. Részemről fejben meg is volt a kerámia, elégedetten tovább is ballagtunk.

04_holloko_falumuzeum_museum_vilagorokseg_world_heritage_nograd_magyarorszag_hungary_ungarn_utazas_europaba.jpg

A kosárfonónál hasonlóan jártunk. Nagy odaadással elmesélte nekünk, hogy készült a mutatós hintaszék és már a csomagtartóban éreztük a saját kezünkkel elkészített tökéletes másolatot. Egy napi képzés után az összes OKJ-s kézműves tanfolyamot elvégeztük fejben, a valóságban viszont egy tojásra nem tudnék szépen ráfesteni egy tulipánt.

05_holloko_falumuzeum_museum_husvet_vilagorokseg_world_heritage_nograd_magyarorszag_hungary_ungarn_utazas_europaba.jpg

A rengeteg fekete, fehér, szürke és barna után a posta előtt virított egy tűzpiros postaláda. Meg is hozta a kedvet, hogy feladjunk magunknak egy képeslapot. A lelkesedésnek nem tudom, meddig kell kitartania, postakocsin lehet, hogy hosszú ideig tart az út haza. Hollókőnek érdemes nekiindulni egy kirándulással, akár húsvétra is, mivel rengeteg programjuk van!

fb_gomb.jpg

insta_gomb.jpg

hun.jpg

komment
süti beállítások módosítása