Utazás Európába

Az olasz város, ami megfullad a turizmustól

2018. november 16. 08:17 - Publikus Team

A szerelem szülőhelye, a romantika gyilkosa

Veronában játszódik Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiája, aminek a helyszíneit is megkeressük. A történet két ősidők óta gyűlölködő családot mutat be, a Montaguekat és a Capuletéket. A Montague Rómeó és a tizennégy éves Capulet Júlia egymásba szeret, titkon összeházasodnak, ám a frigy halált hozó bonyodalmakba torkollik. Júliának akad egy másik kérője, Paris és Rómeónak is van egy másik szerelme, Rozália. A történettel bejárjuk a csodás Veronát, előtte beugrunk a nyugis Padovába, majd ránézünk az elragadó Sirmionéra és Vicenzára. Útra fel!

01_verona_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

A CIAO ITALIA sorozatban kattints rá a további olasz hangulatokra is:

ciao_italia.jpg

Ki merem jelenteni, hogy a bringázás az egyik leghangulatosabb módja a városnézésnek! Ezt némileg árnyalhatja, ha helyben kell bérelnünk. Így a legjobb megoldás lehet, ha magunkkal visszük a kerékpárokat. Hát ez meg magával vonja, hogy az autó tetejére kell rakni stb. Nekünk viszont megadatott, hogy olyan kocsink van, amibe szétszerelés nélkül be lehet pakolni, ahol megtetszik a dolog, ott meg kipattintjuk és a szabadság érzésével kerekezzük körbe a látnivalókat. Olaszország Veneto tartományába is ezzel a megoldással érkeztünk, de immáron a látnivalókban bővelkedő székhelyet, Velencét (kattints rá) kihagyjuk, mivel korábbi cikkemben már beszámoltam róla.

02_padova_prate_della_valle_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.jpg

Mielőtt a fő attrakciót, Veronát vennénk célpontba, ne hagyjuk ki Padovát, mert minden pénzt megér! Első látásra úgy tűnt, hogy ez a kisváros a biciklisek paradicsoma, az autósok figyelmesek, előzékenyek voltak velünk is. Egy hosszú autózás után igazi felüdülés volt végiggurulni a macskaköves utcákon. Area pedonalén belefutottunk egy rendőrbe, aki nem a hazai mentalitás alapján megbüntetett, hanem megkért, hogy szálljunk le és toljuk a bringát a sétáló utcán. Érdemes a felfedezést kezdeni a Prato della Valle nevű főtéren. Közepén ékeskedik az Isola Memmia nevű kis bájos sziget. A téren találtunk aznap még egy látványos piacot is, széles mosolyú eladókkal. Innét kb. három lépésre találtunk két csodálatos bazilikát is, de most ezzel nem fárasztalak…

03_padova_ponte_molino_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

Vegyük inkább az irányt a piacok felé! Bármely olasz városban is vétek elmenni a piac mellett, de itt mindjárt hármat is találunk egymás szomszédságában: a Piazza delle Erbe a zöldség, fűszer, hal és hentesárusok részlege, mellette a Piazza delle Frutta gyümölcsöt és virágot kínál, a Piazza dei Signorin pedig érdekes módon ruhákat szerezhetünk be. Ezek veszik körbe a Palazzo della Ragionet, a velencei hangulatú, árkádos és cifra boltíves Igazságügyi Palotát. Egy időben a híres Francesco Petrarca író is a városban élt, érdemes meglátogatni a róla elnevezett teret, ahol hatalmas fikusz fák magasodnak, amiket nálunk csak megvető szemek vesznek észre lépcsőházi cserepekben. Előtte vessél egy pillantást Padova csatornáira és a mellettük tündöklő színes házakra, pl. a Ponte Molino hídnál.

04_verona_piazza_bra_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.jpg

Romeo e Giulietta

Veronát 2000-ben vették fel az Unesco Világörökségi listájára, nem hiába. A szerelem szülőhelye, a romantika gyilkosa? Egyszerűen a turista tömegtől nem lehetett kettőt sem lépni. Főszezonban súlyosabb itt a helyzet, mint Velencében. Bringával is kerülő utakon kellett mennünk, hogy egyáltalán fel lehessen ülni és tekerni. A látványosságok közelében, pedig csak tolni lehet és séta közben is dugók alakulnak ki. Ennek ellenére a látvány, amit nyújt, feledteti ezt a tömeget!

05_verona_arena_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

A Rómeó és Júlia is a Piazza Bra térén kezdődik, ide tekertünk be először. A vígjátéki jelenetben a két család szolgái ezen a főterén pajzán szójátékokkal sértegetik egymást. Az itt álló Aréna vált Verona leghíresebb épületévé, amit Kr. u. 30-ban kezdtek el építeni. Érdekes, hogy az országban a római Colosseum és a capuai Aréna után a 3. ilyen jellegű legnagyobb épület. Az amfiteátrum oldalában találunk egy bájos padot egy jókora szívvel, hogy legyen mivel fotózkodni. Innét nyílik a Via Mazzini előkelő bevásárló utca, ahol el lehet bámészkodni és észre sem veszed, hogy a Piazza delle Erbére érsz. Említésre méltó a piaca, de még érdekesebb a körben álló középkori házak lenyűgöző, színes falfestései és a Torre dei Lamberti 84m magas tornya. Ha már itt vagyunk, ugorjunk át a Piazza dei Signori térre, itt találjuk Dante szobrát, de Sienát (kattints rá) idéző 14-15. századi, téglával kirakott házakat is találunk a változatosság kedvéért.

06_verona_casa_di_guiletta_romeo_es_julia_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.jpg

Éééés elérkeztünk a lányok várva várt és imádott helyszínéhez, Júlia erkélyéhez, ami a Casa di Giulietta része. Az udvarra vezető bejáratra az évtizedek során felírt szerelmes üzeneteket kaphatunk el. A romantikába itt garantáltan nem kóstolhatunk bele, hacsak nem visszük magunkkal Shakespeare egyik kötetét, mivel itt 2 perc alatt max. hármat tudunk lépni. De nézzük is mivel ragadtatta el a híres angol író a nagyérdeműt. A Rómeó és Júliában Capuleték álarcos bálján a két fiatal rögtön egymásba szeretnek, utána Rómeó belopódzik Júlia híres erkélye alá és megvallják egymásnak mély érzelmeiket és megegyeznek, hogy vasárnap még egybe is kelnek.

07_verona_romeo_es_julia_erkely_guilietta_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

Később a szálak visszatérnek a Piazza Brara, amikor Mercutio összefut Tybalttal, majd Rómeó is csatlakozik és egy őrült sértegetésbe torkollnak, végül két haláleset kerekedik belőle. Ezzel a viszálykodás fokozódik és Rómeót száműzik Mantovába. Rómeó és Júlia, a szerelmesek hajnali búcsúja igen megható jelenete jelzi, hogy csak titokban szerethetik egymást, jóllehet házastársak. Megy a huzavona, hogy Capuletné mégis hozzáadná a házas lányát Parishoz. Júlia nem lát más kiutat és megissza a tetszhalált okozó álomitalt, a hírre Rómeó visszautazik Veronába és mérget fogyaszt immáron ő is, a korabeli trendek alapján. Ezek után Júliából az álomital hatása elillan, felébred, a mellette halott Rómeó tőrével leszúrja magát és szerelmére roskad. Az író egy kis happy endet is belesző a végére, mivel a két család megbékél halott gyermekeik felett.

A trauma után azért végül vessünk egy pillantást az Adige folyó partján álló Castelvecchio 14. századi várára és a hozzá kapcsolódó Ponte Scalighero hídra, amin szembetűnő a végig futó tulipános motívum.

08_sirmione_scaglieri_lombardia_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

Gyorsan át is kötök az innét nem messze fekvő Garda-tó félszigetén álló Sirmionéra, ahol egy nagyon hasonló vár áll. Nem hiába, mivel ezt is a Scaligeri család építtette. A várban él egy legenda, miszerint élt egy Ebengardo nevű fiú és a kedvese, Arice. Békésen éltek, míg egy viharos éjszaka bekopogott az ajtón egy utazó, Eraberto és vendéglátást kért. A világjárót lenyűgözte a lány szépsége, azonban a lány elutasította a közeledését. A férfi az éjszaka folyamán bezárkózott vele a szobájába, de amikor Arice megijedt és elkezdett üvölteni, a férfi leszúrta. Ebengardo meghallotta a kiabálást, berohant a szobába és meglátta, hogy a lány meghalt, elvakította a düh és megölte Erabertot. A legenda szerint viharos éjszakákon még ma is ott bolyong Ebengardo szelleme a kastélyban és elveszített szerelmét keresi.

09_sirmione_lombardia_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.jpg

Bár itt már nem a Pó-síkságon vagyunk, nyáron a hőség szinte elviselhetetlen, mint az észak-olasz városok többségében. Már csak ezért is érdemes bringára pattanni, hogy valami szellőhöz jussunk. Másik enyhítő körülmény pedig a fagyizás valamelyik kiváló gelateriában. Olasz földön garantált, hogy fagyiban nagy melléfogás nem lehet! Mi a maracuját fedeztük itt fel, ami számomra teljesen egyezett az Azori-szigeteken (kattints rá) kóstolt helyben termett gyümölccsel. Elbűvölő Sirmione hangulata! Szerencsére az óváros bejáratánál már letessékelt a bringáról egy rendőr, így jókat tudtunk sétálni a sikátoros utcákban, színes mediterrán házakkal körbe véve. A tópart pedig tengerpartra emlékeztető strandokkal van szegélyezve. Kiemelkedő a félsziget végén található Jamaica beach a sziklás, sekély, kristálytiszta vízével.

10_vicenza_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

Végezetül a romantikus séták királyáról is beszámolok, aminek kitűnő helyszíne Vicenza városa naplementekor. A helyiek Verona hangulatához hasonlítják, viszont itt nem futunk bele turista dugókba. Belvárosa szintén az Unesco Világörökségi része. A városban van egy kis érintettségünk is, mivel Attila, a hunok vezére végigsöpört rajta. Érdemes a folyó parti hidakat és házakat felkeresni sétánk részeként, mivel jó kis közös szelfik helyszíne lehet. Kicsit árnyalják a hangulatot a folyóban úszkáló, messziről jópofa rágcsálók. A Piazza dei Signori téren igazi reneszánszát élheti egy elmélyült beszélgetés vagy csak egy közös merengés a hatalmas torony órájának lassan vándorló mutatóján…

11_vicenza_veneto_olaszorszag_italy_italia_italien_utazas_europaba.JPG

Ha az új cikkekről itt is értesülni szeretnél, klikkelj a jobb felső sarokban lévő +KÖVETÉS gombra!

fb_gomb.jpg

insta_gomb.jpg

Ha megjött a kedved egy itáliai kiruccanáshoz, most még időben vagy, hogy az Utazás Európába által tesztelt legjobb ajánlatok közül foglalj! Bővebben az Utazásszervezőben (kattints rá)!

18 komment
süti beállítások módosítása