Utazás Európába

A Leendő Birodalom építményei 1.0

2021. szeptember 03. 15:05 - Publikus Team

Elavult szovjet romok és minimális csúcstechnika

A pár évvel ezelőtti kecskeméti repülőnap maradandó élményét még mindig őrzöm, így nagy várakozással vágytam rá, hogy ismét a kifutópályán bámuljam a „szürke” gépmadarakat. Imádom a többi harci járműveket is, ezért már kora reggel szólt is a vezényszó: „Gépkocsira!”, de 12:00 után még mindig csak az objektum kerítését láthattam a Magyar Honvédség bizonyított szervezetlensége okán. Napi 60.000 látogató irányítását nem tudták megfelelően kezelni, akkor éles helyzetben 10 millió honfitársunk védelmét milyen szinten tudnák ellátni?

01_boeing_c_17_globemaster_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Végül sikerült bevenni a repteret és már alig vártam, hogy lássam a saját szememmel a magyar hadsereg ékességeit, kilométereket gyalogolva azonban a kétség gondolata villant be, hogy végülis mivel rendelkeznek a szigorú leltár szerint? Nagyrészt elavult orosz technikát mutattak be és a büszkeségeinket, a polgári gépek szürkére mázolt változatát. Sokak az aszfalton estek össze a gyönyörtől, hogy láthattak egy magyar felségjelzésű Boeing C–17 Globemastert a vezérsíkján Pápa felirattal, csak jelzem nekik, hogy amúgy az egy NATO | OTAN gép volt! Tökéletesen szemléltető összehasonlítási alapot mutatott az amerikai csúcstechnológiával szemben a camping bringán küldetést végrehajtó magyar baka. Nekifutásképp nézzünk azért körül, hogy Európa szerte milyen háborús cuccok és helyszínek tehetik igazán látványossá érzékszerveink igényeit:

ii_vilaghaboru_world_war_ii_utazas_europaba.jpg

Ha nincs mit megmutatni a népnek, akkor 8 évig nem rendezünk repülőnapot, most hirtelen lett mindenünk, de így is egy múlt századi csónakot kaptunk, amiről egyértelműen lesírt, hogy nem egy repülőgép-hordozó, de az is biztos, hogy nem cirkáló, nem romboló, nem fregatt és nem is egy korvett.

02_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Nagy sz*rban vagyunk ám, ha rájuk van bízva országunk védelme és az sem esik le nekik, hogy egy 40 éves Krazzal (КрАЗ) hiába akarnak erővel nekimenni akár egy orosz Armata tanknak, nem fognak jól kijönni abból a szituból! A csillaggal kidíszített tisztek minden esetre önbizalommal el voltak látva, kommunikációs és problémamegoldó képességgel viszont legkevésbé!

03_kraz_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Vakarták még a fejünket, hogy mit kellene kiállítani, mert ugye a bődületesen nagy füves területet meg kellett tölteni tartalommal. A százezredes Urak összedugták a fejüket és kiadták parancsba, hogy minden egységnek kell produkálnia valamit?! Így születhetett meg a 100%-ban polgári használatú kotró-rakodógép katona zöldre festett változata is:

04_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Folyamatosan röpködtek a statikus és dinamikus szakmai fogalmak a hangosbemondón, ami részben az 55 éves füstöt okádó, lánctalpas PTSZ-M úszó jármű bemutatójából állt.

fb_gomb_new.jpg

Vizsgálódjunk a vadiúj fegyvereink körül, ugyanis a II. világháborúban is bebizonyosodott már, hogy a csekély számú csúcstechnológia egyszerűen semmit nem ér a tömeges középszintű hadi eszközökkel szemben! Erre kiváló bizonyíték Hitler V-2 rakétái a brit Avro Lancasterrel bombázókkal szemben vagy a Királytigris és a T-34 tankok esete. Ezt tovább gondolva a térség egyetlen veszélyt jelentő hatalmával szemben mit is jelent 44+12db Leopárd tank, amit a német Rheinmetall AG-tól vásároltunk 490.000.000.000Ft (490 milliárd) körüli értékben. Számokban ez azt jelenti, hogy 2km-enkén jut pl. a 137km hosszú ukrán határszakaszra egyetlen egy tank! Mondhatni nem is olyan rossz!

05_ptsz-m_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Leopardot és a Lynxxet gyártó Rheinmetall német cég a II. világháborúban Hermann Göring Reichswerke AG-jához tartozott és pl. a Flak 36-ot és a 75mm-es Kwk harckocsi ágyúkat gyártatta nagyrészt a munkatáborok foglyaival, nem ritkán életük árán. Mellékesen azért meg kell jegyezni, hogy akkoriban az összes minőséget gyártó nagy cégre a nácik rátették a kezüket, mert nem igen volt más választásuk, viszont a háború alatti fejlesztések és még rengeteg előny szépen átballagott az utódcégekbe! Kis kitérő után jobbra fordulva a 15 tonnás szovjet Mikojan–Gurjevics MiG–23 (Микоян–Гуревич МиГ–23) egyhajtóműves vadászgép elismertségén töprenghetünk, ami már a maga korában is kérdéses volt, mivel ez az iraki oldalon az öbölháború alatt bebizonyosodott pár perc alatt.

06_mig_23_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

A min. 1865-ször elmondott forgószárnyas harci helikopterek közül a szovjet „Black Hawk” 8db modernizált Mi-24P/V (Миль Ми-24) típusa kétségtelenül vagánynak nézett ki, amit a Szovjetunió a kudarcba fulladt afganisztáni háborújában mutatott be.

07_mi-24pv_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

A Magyar Honvédség hadrendjébe került az egyértelműen polgári célra fejlesztett 2db Dassault Falcon 7X business jet, amiket hazánk mellett Namíbia és Nigéria is harci célokra használ. Az 54 millió dollár listaáras félelmetes gépek különben titkos katonai küldetést hajtottak végre Las Vegas, Dubaj, Kanári-szigetek és Panama harcterén!

08_dassault_falcon_7x_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

Az 1996-ban bemutatott Airbus A319 rövid- és közepes hatótávolságú (max. 6900 km), keskeny törzsű gép egyértelműen kereskedelmi utasszállító. A Magyar Honvédség két darabot szerzett be az Air Berlin légitársaság csődje után és tekintélyt parancsoló szürkére festve már csapatszállító repülőgépként hadrendbe is állították, amit főleg a kormány tagok használnak, de sikeres mentőakciót is végrehajtottak Afganisztánban.

09_airbus_a319_saab_jas_39_gripen_kecskemeti_repulonap_magyar_honvedseg_magyarorszag_hungary_utazas_europaba.JPG

insta_gomb_new.jpg

terkep_map.jpg

A képek illusztráció jellegűek!

komment
süti beállítások módosítása