Utazás Európába

Obergruppenführer

2023. augusztus 18. 16:13 - Publikus Team

Egyértelműsítő lap

1925-ben Hitlernek szüksége volt egy olyan alakulatra, amely csak és kizárólag rá esküdött fel és kétségek nélkül megbízhatott benne, ezért létrehozta az Schutzstaffelt (SS), amit egyelőre testőrére, Julius Schreckre bízott. Az SS-nek nemcsak politikailag kellett megbízhatónak lennie, hanem a nemzetiszocialista ideológiával összhangban faji és politikai vezető osztályt is kellett kialakítania. A rohamosztag többszöri átszervezés után érte el azt a formáját, amitől másfél évtizeddel később az egész világ rettegett. A Waffen-SS egységei és tagjai aktívan részt vettek háborús bűncselekményekben, hadifoglyok és a polgári lakosság elleni kegyetlenkedésekben, emberiesség elleni bűntettekben, népirtásban valamint a holokauszt végrehajtásában.

01_nemzetiszocialista_nemet_munkaspart_nsdap.JPG

A szervezet klasszikus, teljesen fekete egyenruháját Hugo Ferdinand Boss ruhagyára állította elő, aki nem mellesleg 1931-től a náci párt tagjaként is tetszelgett és Hitler társaságában is megfordult. A kezdeti csőd bejelentése után az SS támogatói tagja lett, így 1941-re százszorosára nőtt a bevétele. Az 1930-as években az SA barna ingjeit is ő tervezte, de a postának, a német vasútnak, Hitlerjugendnek és a Wehrmachtnak is biztosított ruhákat. A termelését főleg ukránok, lengyelek és francia hadifoglyok biztosították, akiket munkára kényszerítettek, ezért a második világháború után a Bosst a nemzetiszocializmus követőjének bélyegezték meg.

02_ss_schutzstaffel.jpg

A tagok alakulatokba való válogatása szigorú volt, büntetlen előéletűnek és egészségesnek kellett lenniük, valamint három generációra visszamenőleg igazolniuk kellett német származásukat. Az Allgemeine-SS volt a nem-hadszíntéri ága az SS-nek, tagjai önkéntesen, díjmentesen és fegyvertelenül teljesítette szolgálatát. A Waffen-SS a harctéri feladatokat látta el és egységeiket a Wehrmacht legfelsőbb parancsnoksága alá helyezték. 1940 közepétől szervezetileg független volt, és Heinrich Himmler Reichsführer SS közvetlen legfelsőbb parancsnoksága alá került. Az Einsatzgruppen (Halálosztagok) különleges egységei a megszállt területeken a nemzetiszocialista fajideológia és népirtás-politika megvalósítását szolgálták. Az Ahnenerbe SS tudományos munkacsoport volt, amely az árja elméletet igyekezett igen kevés sikerrel alátámasztani.

ii_vilaghaboru_world_war_ii_utazas_europaba.jpg

A Waffen-SS 38 hadosztálya közül a magját három különböző egység alkotta, a SS-Leibstandarte Adolf Hitler, SS-Verfügungstruppe és a SS-Totenkopfverbände. A Leibstandartét a Führer közvetlen parancsára 1933-ban hozták létre, ami atrocitásokkal és erőszakos cselekményekkel hívta fel magára a figyelmet 1939-ben, amikor lengyel városokat gyújtottak fel. Az első jelentős belpolitikai feladata az volt, hogy 1934 júniusában részt vegyenek az SA (Sturmabteilung) hatalmától való megfosztásában, Ernst Röhm puccsszervezésének az ürügyével. A Verfügungstruppe eredeti feladata a készenlét ellátása volt, majd a magasabb SS és NSDAP vezetők védelme. 1935-ben az SS-Totenkopf egységeket a többi SS különleges alakulat részéből is toborozták, hogy koncentrációs tábor őrzésére vessék be őket.

03_totenkopf_ss_schutzstaffel.jpg

A nyugati hadjárat során derültek ki az SS egyértelmű hiányosságai és veszteségei, amikor már 56.000 (Totenkopf-egységek nélkül) fanatikus katonával rendelkezett, 1944-re már 594.000 fő harcolt a zászlaja alatt. Ennek ellenére Hitler franciaországi győzelme után elégedett volt az SS eredményeivel és 1940-ben a berlini győzelmi parádén mondott beszédében méltatta, így ezek után használták először hivatalosan a Waffen-SS kifejezést. A Német Birodalom által megszállt országokban követtek el különböző mértékű háborús bűnöket, elsősorban a polgári lakosság ellen, ezek közt kiemelkedően kegyetlen volt a Babyn Yar mészárlás, az oradouri mészárlás és a malmedy-i mészárlás. A háború utolsó napjaiban a Waffen-SS harcosai nagyszámú német katonát és civilt végeztek ki a fegyveres erők demoralizálása vagy dezertálás miatt. Beazonosításuk viszonylag egyszerű volt a vércsoport tetoválásuk miatt, amelyet a Waffen-SS minden tagja általában a bal felkar belső oldalán viselt.

Meine Ehre heißt Treue (Becsületem a hűség)

04_sa_es_ss_tor_ss_schutzstaffel.JPG

A SS-becsületgyűrű (SS-Ehrenring) jelentése: „A Führer iránti hűségünk, feletteseink iránti megingathatatlan engedelmességünk, valamint rendíthetetlen összetartozásunk és bajtársiasságunk jelei”. A gyűrűn kívül a prominens tagok SS-becsületkardot és az SS-becsülettőrt is kaptak, összesen mintegy 16.000 tagnak. Az elhunyt viselők gyűrűit 1945 januárjában visszaadták az RFSS Himmlernek, majd gyakran eltemették viselőjével együtt. Amikor nyilvánvalóvá vált a háborús vereség, Himmler az akkor 25 éves SS Hauptsturmfuhrer Heinz Macherrel felrobbantatta a Wewelsburgot, ahol a gyűrűket is tartották.

05_ss-ehrenring_ss_schutzstaffel.JPG

A háború vége felé az egyes hadosztályokat, köztük a Leibstandartot, a Das Reichot, a Totenkopfot és a Hitlerjugendet szinte teljesen szétzúzták, néha többször is, mielőtt újra felállították őket a helyettesítő egységekből. Így történt 1945. február 12-én is, amikor három magyar SS-hadosztályt (8, 22. és 33.) semmisítettek meg az oroszok Budapest elestekor. A 22. SS-Freiwilligen-Kavallerie-Division lovashadosztály főként német származású magyar „önkéntesekből” állt. A 25. Waffen-Grenadier-Division der SS „Hunyadi“ gránátos hadosztály a csapatainak és tisztjeinek nagy része a magyar nyilas párt önkénteseiből állt. A 26. Waffen-Grenadier-Division der SS gránátos hadosztály zömében a magyar hadsereg egykori tagjaiból és a hadosztályba besorozott magyar nemzetiségűekből állt. A 25. hadosztállyal együtt ezt is SS-Gruppenführer Grassy József altábornagy vezette a háború végéig. A 33. Waffen-Kavallerie-Division der SS lovashadosztályát szétszórt magyar lovas egységekből alakítottak ki, SS-Oberführer Deák László vezérezredes vezényletével. A magyar származású SS tisztek végül  amerikai fogságba kerültek, akik 5000 szerb és zsidó meggyilkolásáért Jugoszláviának kiadatásra kerültek, így őket 1946. november 5-én Žabaljon felakasztották.

06_heinrich_himmler_ss_schutzstaffel.JPG

1603 és 1609 között épült Wewelsburg egy kastélyszerű reneszánsz palota Észak-Rajna-Vesztfáliában, ami ritka háromszög alaprajzzal rendelkezik. 1934 és 1945 között a kastélyt az SS használta és a terveik arra irányultak, hogy Wewelsburgot az SS-Gruppenführerek (tábornokok) találkozóhelyévé alakítsák és az elhunyt gyűrűhordozók koponyagyűrűinek megőrzését biztosítsa. Ezeknek az építési munkáknak az elvégzésére a háború alatt az SS felépítette a közeli KZ-Niederhagen koncentrációs tábort. Az egykori SS-őrség épületében található múzeum alagsorából lehet átjutni a palota jelenleg elszeparált náci részébe, az Északi Toronyba. Felfelé elénk tárul az Obergruppenführersaal márványpadlójának sötétzöld dísze, a Fekete nap (Schwarze Sonne) vagy Napkerék tizenkét küllője, ami az elmúlt években a jobboldali szélsőségesek szimbólumává vált. A körtermet a tizenkét darab, két méter magas keskeny ablaknyílása világítja meg.

07a_wewelsburg.JPG

Lefelé haladva pedig a kriptát találjuk,  amelynek közepén egy bizánci kereszttel tagolt kör alakú ciszterna is helyet kapott, aminek a közepén az örök lángot helyeztek el. Az egykori aranyozott kupolán az örök élet szimbóluma, a horogkereszt még ma is látható, ami egyben a mennyezet záróköve is. Arthur király és a kerekasztal tizenkét lovagja mondakör alapján itt temették volna el a csatákban és háborúkban elhunyt tizenkét SS vezető hamvait. Északi tornya lett volna a gyújtópontja az 1,27 kilométer átmérőjű kör alakú városnak, ahová az SS oktatási intézményeit szánták, de ebből a wewelsburgi náci Vatikánból semmi nem valósult meg. Az okkultizmusuk misztikus 12-es számából adódott az SS-nek a tizenkét főbb hadosztálya is. 1945 márciusában Himmler elrendelte a kastély együttes és a hozzá tartozó adminisztrációs épület felrobbantását, így az teljesen kiégett, mára ennek nyoma sem látható.

08_wewelsburg.JPG

Az ezerévesnek hitt Harmadik Birodalom a feltétel nélküli megadással darabokra hullott, ám 1945 után megjelentek a különböző szélsőséges tömörülések. 1951-ben Nyugat-Németországban létrejött a Hilfsgemeinschaft auf Gegenseitigkeit der Angehörigen der ehemaligen Waffen-SS, vagyis a Waffen-SS Korábbi Tagjainak Kölcsönös Segélyszervezete. 1951 decemberében Paul Hausser volt magas rangú Waffen-SS tábornok volt a HIAG első szóvivője. Sepp Dietrich, Wilhelm Bittrich és Kurt Meyer a börtönből való szabadulásuk után aktív tagokká váltak. Fénykorában 20.000 tagot is számláló szervezet egyre inkább kiközösített lett, így a HIAG 1992-ben szövetségi szinten feloszlott. Zárásként nézzük meg kik voltak az SS ismertebb tagjai, ahol hírességek és ismert cégtulajdonosok is feltűnnek, köztük a magyar Feketehalmy-Czeydner Ferenc hadtestparancsnokként, a Waffen SS legmagasabb rangú nem német származású tisztje is >>>

09_ss_schutzstaffel_lista.jpg

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook és Instagram oldalát, ahol extra tartalmakat is találsz:

fb_gomb_new.jpg

További extra fotókért klikkelj ide:

insta_gomb_new.jpg

komment
süti beállítások módosítása