Utazás Európába

Tű a szénakazalban

2023. augusztus 11. 09:35 - Publikus Team

Ausfahrt

A vasfüggöny leomlásával kelet és nyugat között az építészeti különbségek is elhalványultak, ma már az új funkcionalista-konstruktivista épületek a baltikumi Stettintől az Adriánál lévő Triesztig ugyanolyan alapanyagból épülnek, szinte ugyanabban a stílusban. Unokáink jogosan kérhetnek majd számon, hogy a közelmúltban pl. a Bauhauson kívül milyen egyedit és maradandót alkottunk a számukra. Budapest és Bécs hasonlósága talán a legszembetűnőbb és nem is álmodhatunk olyan karakteres vonzerőről, mint a Cinque Terre vidám tengerparti házai 〈>>>〉, Elzász mesebeli fachwerk települései 〈>>>〉 vagy Lüneburg, egykori Hanza város téglaépületei 〈>>>〉. Tehát kedves építészek és építtetők tessék odatenni magatokat, mert nemcsak a turizmusnak van szüksége valódi értékteremtő alkotásokra, hanem a modern kor emberének szelleme is hanyatlik a lehangoló funkcionális épületektől!

01_fachwerk_hildesheim_nemetorszag.JPG

Németország egészét még mindig nem lehet körbejárni a Google Mapsszel, ezért létezhetnek olyan szürke területek, amikről indokolatlanul az útikönyvek sem tesznek említést. Másrészt a német autópályákon az ég egy adta világon nem lehet semmit sem megismerni az országból, ezért néhol tessék letérni és garantáltan mindenkinek le fog esni az álla:

de.jpg

2_hannoversch_munden.jpg

Alsó-Szászország egyik völgyében húzódik meg Hannoversch Münden történelmi vízivárosa, aminek óvárosában modern épületeknek nincs helye, a Városháza a 15. századból, a Werra folyón átívelő híd pedig a 13. századból érkezett, de a szimpla fachwerk lakóházak is több száz évesek. Egy belvárosi séta során feltűnhet, hogy mint a középkori városok kövezetén folydogált a szennyvíz, itt kristálytiszta patakocska csordogál. Három teret ugyanis a víz természeti erejével kötötték össze, hogy jelképezzék a három folyó városát. A tereken a víz egy oszlopról indul hullámzó vízszőnyeggel, majd vízköpőknél jelenik meg és egy bronz örvényszerű aknafedélen át tűnik el.

02_fachwerk_hannoversch_munden_nemetorszag.JPG

3_hildesheim.jpg

A 11. században román stílusban épült hildesheimi katedrális és a Szent Mihály-templom is az UNESCO rangos világörökségi listáján szerepel, de még ennél is szemrevalóbb az egész Keßlerstraße 〈>lásd 1. fotó>>>〉 a favázas házikóival. A Piactéren évszázadok óta álló fachwerk mű, a hét emeletes Hentesek Céhházát (Knochenhaueramtshaus) a világ legszebb favázas építményének tartották. Az épület szépsége olyannyira megfogta a külföldieket is, hogy egy chilei üdülőhelyen is próbálkoztak egy elnagyolt másának, a Casa Hildesheim Bavierának a felépítésével. A szemben lévő faragványokkal gazdagon díszített, négyszintes, nyeregtetős Wedekindhaus sem piskóta! Sajnos az egykori Hanza-szövetség értékes városát is többször bombázták a britek, így a csaknem 1500 házból mindössze 200 maradt meg a jövő nemzedékének, ezért a Piactér két 16. századi épületén is hiába keressük az évszázadok báját, mivel azokat csak 1989-ben rekonstruálták.

03_fachwerk_wedekindhaus_hildesheim_nemetorszag.JPG

4_huckeswagen_gummersbach.jpg

Korábban már bemutattuk a szürke-fehér házairól híres Schmallenberget 〈>Bővebben>>>〉, aminek fő karakterét a házak pala borítása (Schieferhaus) adta. A természetes eredetű vékony táblákat a Rajnai palahegységben fekvő Holthausenben bányászták és nem egyezik meg a cement és azbeszt (14%) keverékéből álló műpalával. Észak-Rajna-Vesztfáliában létezik még jó pár olyan település, ahol a palát nem csak tetőfedésre, hanem a házak homlokzatának burkolására is használták. Egy egész műemléki komplexumot találunk Hückeswagenben, mivel egykoron a Marktstraße posztóval foglalkozó lakóinak elég jól ment az üzlet, sőt aki különösen meggazdagodott, a szomszédos Bachstraßén épített magának egy kisebb kúriát. A Bergisches Haus modernnek tűnő szürke pala színét a fehér ablakokon hegyi zöld (RAL 6024) palettákkal dobták fel, ami még napjainkban is divattá válhat.

04a_schieferhaus_huckeswagen_nemetorszag.JPG

5_wuppertal.jpg

Bergisches Land (Hegyvidék) völgyében húzódik meg az aszpirin szülővárosa, Wuppertal, aminek vasútja az alábbi kép szerint nézne ki, talán nem is lenne figyelemre méltó. A valójában monorail függővasút (Wuppertaler Schwebebahn) alatta szállítja a lógó kocsiszekrényeket, ami már ugye egy fokkal izgalmasabb 〈klikk⇓fotóra⇓〉! Óriási közelmúltbeli innovációnak tűnhet, pedig egy rövid szakaszon már 1899-ben elkezdődött a próbajárata. A hálózat főleg a város Wupper folyója felett fut és a húsz korabeli megállóból csak négy fut a talajon. Németországban ez a tömegközlekedési eszköz olyannyira népszerűvé vált, hogy a Haribo édességgyártó Wuppertaler Schwebis néven forgalmazza a százlábú függővasút gumicukor másolatát.

05a_wuppertaler_schwebebahn_nemetorszag.jpg

6_zwillbrock_borken.jpg

A Ruhr-vidéket el kellett hagyni egy lenyűgöző természeti látvány reményért, mivel egészen megbízható információk arra utaltak, hogy Zwillbrocker Venn a legészakibb terület, ahol flamingók fészkelhetnek. Természetesen senki sem ígért pénzvisszafizetési garanciát, de a kilátó felé megindulva a tömegekből sejteni lehetett, hogy itt történni fog valami. A flamingó expedíció 〈>Bővebben>>>〉 keretében Spanyolországban felfedeztük már a vadon élő rózsaszín madarakat, de szinte elképzelhetetlen, hogy itt a kert végében is vígan eléldegélnek.

06_flamingo_zwillbrocker_venn_nemetorszag.jpg

7_magdeburg.jpg

Visszakanyarodva az építészethez nézzük meg, hogy azért elvétve léteznek értékteremtő beruházások is, mivel az egykori NDK területén fekvő Magdeburg városa lebontott egy panelházat és a bécsi Hundertwassert 〈>Bővebben>>>〉 kérték fel a Zöld fellegvár (Grüne Zitadelle von Magdeburg) megtervezésére. A ház elnevezése a füves és fás tetőn alapul, de a ház oldalából is különböző növények indulnak meg az ég felé. A művész abban hitt, hogy szoros kapcsolat van az építészeti tervezés és az épületben élők jóléte között. Nem tévedett! 2000-ben bekövetkezett halálával a remekmű megvalósulását már nem láthatta, de 2005-ben átadásra került az építészeti projekt, amit azóta is tömegek csodálnak meg.

07_hundertwasser_grune_zitadelle_von_magdeburg_nemetorszag.JPG

Unalmas Németország???

Ha tetszett a cikk, klikkelj a jobb felső sarokban lévő KÖVETÉS gombra vagy kövesd az Utazás Európába facebook és Instagram oldalát, ahol extra tartalmakat is találsz:

fb_gomb_new.jpg

insta_gomb_new.jpg

komment
süti beállítások módosítása